Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Áldott Zoltán

MTI Gazdaság

Finoman befenyítette a Mol az INA-t: ideje asztalhoz ülni

Két éve tárgyaltak utoljára a Mol és a horvát kormány képviselői, pedig a vitát leginkább az INA vezetéséről szóló megegyezéssel lehetne végre lezárni. Az ügyben a Globus című horvát hetilap Áldott Zoltánnal közölt interjút.

MTI Gazdaság

Vizsgálat indult az INA ellen Horvátországban

Vizsgálatot indított a horvát pénzügyi felügyelet az INA ellen, hogy kiderítse, miért nem reagált a Mol Nyrt. által megindított nemzetközi választottbírósági eljárási kezdeményezésre. A vizsgálat kiterjed Áldott Zoltánra, az INA igazgatóságának elnökére is – írja internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).

MTI Gazdaság

Az INA visszautasítja a horvát pénzügyi felügyelet fenyegetését

Az INA horvát olajipar vállalat csütörtökön meglepődésének adott hangot a horvát tőzsdefelügyelet (Hanfa) múlt heti közleménye kapcsán, és elutasította az abban foglalt fenyegetést. Az INA hangsúlyozta: "visszautasítja, hogy burkoltan bűncselekménnyel és vétségekkel vádolják az INA vezetőjét".

MTI Gazdaság

Felháborodott a horvát pénzügyi felügyelet az INA-vezető HVG-s interjúján

A horvát pénzügyi felügyelet visszautasítja és törvénysértőnek tartja az INA igazgatósági elnökének kijelentéseit, amelyek az eheti HVG-ben jelentek meg a felügyelettel kapcsolatban. Áldott Zoltán többször is negatív összefüggésben említette a horvát tőkepiaci felügyeletet – írják abban a közleményben, amely a felügyelet (Hanfa) honlapján jelent meg csütörtöki keltezéssel.

Dévényi István: Gyurcsány Ferenc, a háromszoros tolvaj

Dévényi István: Gyurcsány Ferenc, a háromszoros tolvaj

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Kecske támadt a versenyzőkre a Giro d'Italia albán szakaszán

Kecske támadt a versenyzőkre a Giro d'Italia albán szakaszán

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Szó szerint a gondolataival csinált videót a férfi, aki harmadikként kapta meg a Neuralink agyi chipjét

Szó szerint a gondolataival csinált videót a férfi, aki harmadikként kapta meg a Neuralink agyi chipjét

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

A címlapról ajánljuk